Címlap
Bevezető
Az 1950-es évek elején Vaska Miklós novai tanító és felesége a helyi körzeti iskola tanulóiból szervezett néprajzi szakkör segítségével kiterjedt helytörténeti-néprajzi gyűjtést kezdett. A hosszú időn át folytatott munka eredményeként jött létre az iskola helytörténeti gyűjteménye, amely hivatalosan 1954. június 20-én nyílt meg Plánder Ferenc Falumúzeum néven.
A névadók mellett két jelentős néprajztudós neve jött számításba: Plánder Ferenc novai plébános - Göcsej első néprajzkutatója és Gönczi Ferenc, aki a faluban sok érdekes anyagot gyűjtött össze: népdalokat, verseket, szokásokat, babonákat, stb.
Plánder Ferenc mellett szólt, hogy hosszú időt töltött itt, mint plébános, tudományos munkássága is elég távoli időre nyúlt vissza.
- A gyűjtemény anyagának egyik része az 1960-as években a Göcseji Múzeum tulajdonába került, s belőle Vaska Miklós és Vajda József novai tanítók rendeztek állandó kiállítást, amely 1980-tól az egykori tulajdonos gr. Batthyány Miklós tulajdonában lévő tisztartói házban ( kastélyban ) került kialakításra. ( Jelenleg műemlék épület. Törzsszáma: 6326.) A kiállítás az egykori tisztartói lakás négy szobájában és folyosóján volt látható.
- Ez az épület azonban - és vele természetesen a bemutatott tárgyak állapota is - húsz év alatt olyan leromlott állapotba került ( a falak és padló vizesedése, ennek következtében mállás, penész és egyéb gombafertőzés miatt ) hogy 2001 őszén a kiállítást le kellett bontani, anyagát pedig konzerválásra visszaszállítani a Göcseji Múzeumba.
- Nova Község Önkormányzata még 2001-ben megállapodást írt alá a múzeummal, amelynek értelmében vállalta az épület műemléki előírások szerinti rendbehozatalát, a múzeum pedig azt, hogy a kész épületben új, a mai kor követelményeinek megfelelő kiállítást rendez a gyűjtemény anyagából. Mivel a tárgyak legnagyobb része szerszám, edény, bútor, lakástextil, stb. - egyszóval a paraszti hétköznapjainak emléke, célszerűnek tartották a múzeum munkatársai olyan témát választani, amellyel a lehető legtöbb darab foglalható egységbe, és mutatható be úgy, hogy az itt lakók kulturális épülését, illetőleg az iskolások oktatását szolgálhatja, egyúttal pedig az idelátogatók számára is maradandó élményt jelentsen.
- Ezeknek a szempontoknak leginkább a göcseji nép táplálékkészítési és étkezési szokásait bemutató kiállítás felel meg, mert átfogja a paraszti gazdálkodás, étkezés és lakáskultúra - azaz a hétköznapok - tárgyainak legnagyobb részét. Marx Mária néprajzkutató, a Göcseji Múzeum munkatársa 2004 januárjában egyeztetett és elfogadott tématerv szerint pályázatot adott be a Nemzeti Kulturális Alapprogram Igazgatósága Szakmai Kollégiumához a táplálkozástörténeti kiállítás megvalósítására.
Az NKA a pályázatra vissza nem térítendő anyagi támogatást szavazott meg.
- A jelenlegi kiállítás 2005. július 10-én ünnepélyes keretek között került átadásra.